A Kimondatlan Szavak Ereje

A: Arról fogunk ma beszélgetni, miért van akkora erejük a kimondatlan szavaknak, vagyis a nonverbális jeleknek. Mit jelent ez pontosan?

B: Ó, ez érdekes! Gondolom, a testbeszédről van szó elsősorban, de mi mindent takar ez a nonverbális kategória?

A: Igen, a testbeszéd is benne van, de sokkal tágabb a fogalom. Ide tartoznak a nem nyelvi jelek, amiket metakommunikációs jeleknek is nevezünk. Vagyis minden, ami a szavakon kívül üzenetet hordoz – gesztusok, mimika, tekintet, sőt, még a csend is!

B: Szóval nem csak az számít, amit mondunk, hanem az is, ahogyan mondjuk, és amit közben csinálunk. De miért mondják, hogy ez még fontosabb is néha, mint maga a beszéd?

A: Pontosan! Képzeld, kutatások szerint a kommunikáció 55%-át a testbeszéd teszi ki, és további 38%-át a hanghordozás! Ez azt jelenti, hogy mindössze 7% az, amit a szavaink jelentenek. Vagyis hajlamosak vagyunk sokkal jobban hinni a másik fél nonverbális jelzéseinek, mint a kimondott szavainak.

B: Ez döbbenetes! Akkor hiába mondok valami szépet, ha a testem mást sugall, annak hisznek majd?

A: Pontosan. Ráadásul a nonverbális jelek nagy része önkéntelen. Gondolj csak az elpirulásra például. Ez egy olyan reakció, amit nem tudunk irányítani. Ezért is érezzük hitelesebbnek ezeket a jelzéseket, mert nehezebb manipulálni őket, mint a szavakat. Ez a hihetetlen erő, amiről az előbb beszéltünk, két fő forrásból fakad: egy részük öröklött, egy másik részük pedig tanult, vagyis kulturálisan meghatározott.

B: Ó, ez érdekes! Tehát vannak univerzális jelek, amiket mindenki ért, és vannak olyanok, amiket csak egy adott kultúrában? Tudnál erre példát mondani?

A: Pontosan! Képzeld el a fejbólintást. Nálunk, Magyarországon, ha valaki bólint, az egyértelműen igent jelent. Ugye?

B: Igen, persze, teljesen magától értetődő. Azt hinném, ez mindenhol így van.

A: Na de nem! Gondolj csak Bulgáriára. Ott a fejbólintás pont az ellenkezőjét jelenti, az a nem. Ugye milyen furcsa? Egy egyszerű gesztus, és máris totális félreértéshez vezethet, ha nem vagyunk tisztában a kulturális különbségekkel.

B: Ez döbbenetes! Akkor a gesztusok, a mimika, a tekintet, vagy akár a térközszabályozás is mind lehet kulturálisan eltérő?

A: Igen, a gesztusoktól a mimikán át, a tekintet használatától egészen addig, hogy mekkora távolságot tartunk beszélgetés közben – ez mind-mind kulturális kódok mentén szerveződik. És ez mutatja, hogy milyen könnyen tévútra mehetünk, ha nem figyelünk erre a kettős természetre. És ha már ennyire komplex ez a rendszer, nézzük meg, milyen további jelek tartoznak még ide.

A: Ide tartozik a testtartásunk, a fejtartás, sőt, még a külső megjelenésünk is. És ne felejtsük el a csendet sem! Ez utóbbi különösen érdekes tud lenni.

B: A csend, igen... Szóval, ha jól értem, ezeket mind együtt kell nézni, ugye? Mert önmagában egy karba tett kéz jelenthet sok mindent. De ha valaki közben lefelé néz és görnyedt a tartása, az már egy sokkal egyértelműbb üzenet.

A: Pontosan! A kontextus kulcsfontosságú. Egyetlen jel önmagában gyakran félrevezető lehet. A jeleket mindig együttesen, a szituációval és a szóbeli üzenettel együtt kell értelmezni, hogy a teljes képet lássuk.

B: És mi a helyzet azzal, ha valaki túlértelmezi ezeket? Vagy éppen félreérti? Gondolok itt arra, amikor valaki minden apró mozdulatot elemezni kezd, és téves következtetéseket von le.

A: Ez egy nagyon valós veszély. Az éremnek két oldala van: a nonverbális jelek tudatosítása elengedhetetlen a hatékony kommunikációhoz, de a túlzott elemzés, vagy a jelek kiragadása a kontextusból pont az ellenkezőjét érheti el. A lényeg a finomhangolás és a holisztikus megközelítés.